Meghámozzuk a körtéket, négy cikkre vágjuk és eltávolítjuk a magházat. A túrót lecsepegtetjük, a vajat felkockázzuk vagy darabokra morzsoljuk. A tepsit kivaj
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tojásokat keverjük ki a cukorral, majd adjuk hozzá apránként a lisztet és a sütőport. A vajat olvasszuk meg, és keverjü
A tejben főzzük meg a rizst, majd keverjük hozzá a többi hozzávalót. Kanalazzuk tálkákba, és hagyjuk kicsit hűlni.
Előkészület: 15 perc.
Főzési idő: 25
Egy tálban összekeverjük a darált kekszet, a felolvasztott vajat és a gyömbért, majd az egészet egy kivajazott, kilisztezett tortaformába rakjuk, és a hűtőbe
Egy lábosba tesszük a bort, a citromlevet, a mézet, a cukrot, a szegfűszeget és a citromhéjat, majd forrás után még 5 percig főzzük, ekkor beletesszük a kört
A vajat a cukorral és vaníliás cukorral kikeverjük, majd beletesszük a tojást. A lisztben elkeverjük a sütőport, majd apránként a cukros masszába keverjük. H
Olvasszuk ki a tésztát. Vágjuk fel a vajat kis darabokra, hagyjuk szobahőmérsékleten puhulni. A körtét csöpögtessük le. A sütőt 200 fokra melegítsük elő,
Egy tálban verjünk kemény habot a tejszínből, egy másikban pedig dolgozzuk össze a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a két edény tartalmát v
Ugrás a lap tetejére >>