A megmosott, lecsöpögtetett szilvát kimagozzuk. 100 g vajat habosra verünk a mandulamasszával, 75 g cukorral, a sóval, a reszelt citromhéjjal és a tojásokkal. Miután az e
A tésztát nyújtsuk ki, és béleljünk ki vele egy kivajazott sütőformát. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A ratatouille-t keverjük össze a felvert tojásokkal, a tejföllel,
A lisztet összedolgozzuk a porcukorral, a vajjal, a citrom reszelt héjával és a sóval. Ha már homogén a tészta letakarjuk és 1-2 órára hűvös helyre tesszük. Ezután félbe
A hagymákat vágjuk apróra, a csilit karikázzuk fel. Hevítsük fel az olajat egy serpenyőben, adjuk hozzá a hagymákat, a fokhagymát, a csilit és a paradicsompürét. Fűszerez
Fogunk egy tálat, beletesszük a lisztet, majd hozzáadjuk a vajat, a tojássárgáját, a sütőport és a citromlevet. Az egészet alaposan összegyúrjuk, majd fél órát pihentetj
Egy tálban összekeverjük a lisztet, a kakaót, a cukrot, a mandulát, a vajat, a tojássárgáját és egy kanál vizet, majd az egészet fél órára hűtőbe tesszük. Ezután elharmad
Készítsük el a kenyértésztát.
A töltelékhez karikázzuk fel a hagymát, és tegyük egy lábosba 4 ek. olívaolajjal, a vízzel és a cukorral. Lefedve főzzük 25 percig lassú tű
Keverjük össze a tojásokat a cukorral, az őrölt mandulával, a créme fraiche-val és a calvados-sal. Nyújtsuk ki a tésztát, fektessük piteformába, helyezzük rá a meghámozot
Ugrás a lap tetejére >>