Ledaráljuk a datolyát, és összegyúrjuk a többi hozávalóval. Golyókat készítünk a masszából, majd kókuszreszelékbe hempergetjük.
A meggyek belsejébe egy-egy mandulát teszünk. A megolvasztott csokihoz keverjük a vajat, a cukrot és a rumot, majd annyi darált kekszet forgatunk bele, hogy könnye
A Rama margarint felolvasztjuk, majd habosra keverjük a cukorral és egy kevés sóval. Hozzáadjuk a tojásokat, majd kis adagokban a sütőporos lisztet is belekeverj
Fél citromot hámozzunk meg vékony csíkokban, és facsarjuk ki. A citromhéjakat tegyük forrásban lévő vízbe, és főzzük 5 percig, majd csepegtessük le. 1 dl v
A lisztet gyúrjuk össze a darabokra vágott vajjal, a sóval, a cukorral, 4 evőkanál vízzel és a tojások sárgájával, majd hagyjuk állni egy órán át.
Pucolj
Hámozzuk meg a körtét, és vágjuk kis kockákra. a kindertojást törjük darabokra, és keverjük össze a körtével.
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. A vaj
Egy lábosba tesszük a cukrot és a fűszereket, majd felöntjük 7,5 deci vízzel, és szirupot főzünk belőle. Ebbe kb. 10 percig pároljuk a körtéket, majd félre
A cukrot lábosba tesszük, majd felöntjük 1,5 liter vízzel, beletesszük a fűszereket, és az egészet felforraljuk. Ekkor belerakjuk a meghámozott körtéket, és
Ugrás a lap tetejére >>