A gombát vágjuk apróra, és egy kevés olajon futtassuk meg a fokhagymával és a petrezselyemmel. Fűszerezzük, és adjuk hozzá az apróra vágott kacsamellet. A k
A krumplit meghámozzuk, megmossuk, felkockázzuk, majd puhára főzzük, és összetörjük. A gesztenyemasszát egy villa segítségével összenyomkodjuk, majd a krump
a burgonyát megfőzzük, és megpucoljuk, majd kihűlés után burgonyanyomón átnyomjuk. A lisztet, a búzadarát, a sót és a tojássárgáját összegyúrjuk, és b
A paradicsomot meghámozzuk, eltávolítjuk a magját, húsát felkockázzuk. Egy nagy serpenyőben az olajon megfuttatjuk az apró kockákra vágott vöröshagymát, pep
Elkészítjük a sós palacsintát.
Kevés olajon megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, majd egy kis vízzel felöntve felforral
A gombát finomra vágjuk, sóval, borssal ízesítjük, majd forró vajon puhára pároljuk. Kihűtjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, a tojást és a sajtot. A tésztát
A lisztet összegyúrjuk a tojással és annyi vízzel, hogy galuskatésztát kapjunk. Hozzáadjuk a felaprított petrezselyemzöldet, az összezúzott fokhagymát, sót
A gombát felaprózzuk, majd kevés vajon megpároljuk, hogy elfőjjön saját leve. Ekkor hozzáadjuk a burgonyát, az élesztőt, a lisztet, és sóval ízesítjük, ma
Ugrás a lap tetejére >>