A felkockázott hagymát és a felcsíkozott húst olajon megpirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk, a kakukkfűvel ízesítjük. Ekkor beletesszük a gombát, felöntjük a
A spagettit sós vízben kifőzöm. Az újhagymát felkarikázom, majd a megforrósított olajon kicsit pirítom. Ezután kiszedem az olajból és félrerakom kis időre.
Forraljunk sós vizet egy fazékban. Szórjuk bele a rizst és 15 perc alatt főzzük puhára. Szűrjük le és csöpögtessük le. Tegyünk a csirkemellekre 1-1 szelet b
Készítsük elő a parazsat a grillsütőben. A csirkemellek mindkét oldalát kenjük be olajjal, szórjuk meg római köménnyel, sóval és borssal. Lefedve süssük
Egy tálban a kuszkuszhoz keverjük a sót, a borsot, a fahéjat, a köményt, a chilipelyhet és a felkockázott barackot, majd felöntjük fél liter forrásban lévő
A májat és a csirkemellet forgassuk bele az összeaprított zöldségekbe,majd a sütőben másfél órán keresztül süssük. Mindig 20 percenként sózzuk és borsoz
A csirkemellet kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk, majd vastag érmékre vágjuk őket. Ezeket egyenként becsomagoljuk a szalonnaszeletekbe, majd nyársra húzzuk őket. A
Melegítsük fel a grillserpenyőt. Tegyük tálba a hagymát és rázzuk össze az olajjal. Sózzuk, borsozzuk. A hagymát gyakran kevergetve grillezzük meg 3 perc alat
Ugrás a lap tetejére >>