Tészták, tésztafélék (1178 db recept)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 148 oldal
<
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
>
Tészta: Tegyük a lisztet, a sót egy munkalapra, a közepébe csináljunk fészket, tegyünk hozzá annyi vizet, hogy laza tésztát kapjunk. Gyúrjuk simára, formál
A liszthez hozzágyúrjuk a zsírt, a tojásokat, kevés sót és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható legyen. Ezután kinyújtjuk, majd egy tepsibe fektetjük. A töltel
A lisztet 10 dkg vajjal összedolgozzuk, sóval ízesítjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy rugamlas tészta legyen. A többi vajat felforrósítjuk, és megfuttatj
Forrósítsuk fel az olajat egy serpenyőben közepes tűzön és süssük meg benne hagymát 3-4 perc alatt. Adjunk hozzá 1 evőkanál petrezselymet és a paradicsomot
A húst felkockázzuk, a hagymát apróra vágjuk. Forró olajon üvegesre pároljuk a hagymát, a tűzről levéve belekeverjük a fűszerpaprikát és hozzáadjuk a hú
Pörköltnek megcsináljuk a húst, összevágjuk és a pörkölt lé felét ráöntjük. Tejföllel, fűszerekkel ízesítjük és jó sűrűre főzzük. Megtöltjük a
Felhevített olajon megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát, meghintjük egy kevés pirospaprikával, majd rátesszük a kockára vágott, megmosott borjúhúst. K
A lisztet a tojással, tejföllel és sóval összedolgozzuk, majd vékonyra kinyújtjuk. A réteslisztet kikeverjük a Rama margarinnal, és 1/5 részével megkenjük a
 
 
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthető süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - Főtt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - Nőnap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküvő
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - Őz - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
Főzelékek - Babáknak - Különleges főzelékek - Főzelékek zöldségből - Főzelékek burgonyából - Egyéb főzelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
Előételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süllő - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - Tőkehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - Előétel - Főétel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, főzelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, sütőtök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Befőttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Befőttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesítő, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Belsőségek - Máj - Vese - Velő - Szív - Tüdő - Pacal - Zuza
Szabadtűzön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Sajtos rántott szelet
A húst szeleteljük fel, verjük ki, és sózzuk és borsozzuk meg. Forgassuk lisztbe, tojásba, é...
Túrós batyu
Kevés langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt,amibe egy teáskanálnyi cukrot tettünk. Közben ...

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat