Miközben a kenyeret megpirítjuk, egy tálban összekeverjük a joghurtot, a köménymagot, a kaprot,a citromlevet, sót, borsot. Ezzel megkenjük a pirított kenyérsz
Fogjunk egy serpenyőt, tegyük bele a megpucolt és kockákra vágott paradicsomot és paprikát, az apróra vágott hagymát és az összezúzott fokhagymát. Adjunk ho
A kenyérszeleteket és a májakat is megpirítjuk, közben a sonkát felcsíkozzuk. A kenyeret először a vajjal, majd a lekvárral megkenjük, rátesszük a sonkát.
A megtisztított húst pácoljuk be a citrom levével, egy kis olajjal, zsályával, sóval és borssal.
Pároljuk meg vízben a gesztenyét, pucoljuk meg, majd párolju
Egy serpenyőben a felhevített vajon pirítsuk meg a szalonnát, majd üssük rá a tojásokat és süssük 3 percig. Fűszerezzük ízlés szerint sóval és borssal. K
Egy tálban keverje össze a lisztet, a lágy vajat, a cukrot, a tojásokat, a sót és a konyakot. Keverje addig, amíg teljesen sima nem lesz. Hagyja állni 30 percig.
A sonkát és a kolbászt csíkokra vágjuk, majd egy serpenyőbe téve megpirítjuk őket. A tojásokat 8 perces kemény tojássá főzzük, majd megtisztítjuk és fél
Forraljuk fel egy edényben a húslevest, majd tegyük bele a rákokat. 20 percen át főzzük, majd kivesszük, és szétdarabolva tálra tesszük. Keverjük össze egy
Ugrás a lap tetejére >>