Vágjuk ketté a paprikákat hosszában, a magházat vegyük ki, majd balansírozzuk az ételízesítővel. Ezt követően mossuk meg őket, csöpögtessük le, és hűts
A paprikát pár percig sütjük, a külső héját lehúzzuk, kicsumázzuk. A halat kiszálkázzuk, és apróra vágjuk. A paprikát megtöltjük a hallal, vajjal kikent
Melegítsük elő a grillt. A narancsok héját vágjuk vékony csíkokra, és 2 percig forró vízben blansírozzuk. Csöpögtessük le és tegyük félre. Tegyük egy t
A tésztát főzzük 12 percig sós vízben. A zöldségeket pároljuk 15 percig olívaolajon, majd adjuk hozzá a halat, és főzzük még 5 percig. Helyezzük el a tán
A halra citromlevet locsolunk, negyed órát állni hagyjuk, majd sózzuk és lisztbe forgatjuk. Egy jénait bedörzsölünk a fokhagymával, ebben felolvasztjuk a vajat,
A hagymát felkarikázzuk, a paradicsomot, padlizsánt, gombát felkockázzuk és olajon megpirítjuk őket. Ezután hozzáadjuk a fűszereket, bort, a sóval, borssal f
A sütő 175 fokra előmelegítjük. Minden tortillából 5 cm-es kört kiszúrunk( 7,5 cm-es pogácsaszaggatóval). A lapokat tölcsér formára tekerjük, és egy fogó
A tonhalat felszeleteljük, borsozzuk, majd csak addig sütjük, amíg külseje megkérgesedik. Eközben az uborkát felcsíkozzuk, megszórjuk a reszelt gyömbérrel és
Ugrás a lap tetejére >>