A narancsok sárga héját csíkokban levágjuk, majd 5-6 napra hideg vízbe tesszük, közben a vizet többször lecseréljük. Utána kevés vízben 10 percig főzzük,
A fürtöket alaposan megmossuk, majd ollóval levágjuk a szemeket, és kiforrázott üvegekbe rakjuk.
A cukrot feloldjuk a vízben és felforraljuk, majd amikor kihűl
A gyümölcsöt meghámozzuk, magját kiszedjük, majd rögtön ecetes vagy citromos vízbe rakjuk. A cukrot feloldjuk a vízben, majd a vaníliával felforraljuk. A gyü
A barackok héját lehúzzuk, félbevágjuk, kiszedjük a magját, majd ecetes vízbe rakjuk. Utána leszűrjük, és üvegekbe tesszük, rászórjuk a cukrot és egy kev
Folyó víz alatt a barackokat átöblítjük, leszedjük a héját, ketté szeljük és kimagozzuk. Engedjük fel vízzel és facsarjuk bele a citromot.
Két liter vize
Rakjuk egy edénybe a cikkelyekre vágott paradicsomot, a felkarikázott hagymát és a zúzott fokhagymát. Fűszerezzük a kakukkfűvel, a babérlevéllel, a bazsalikom
A paradicsomokat mossuk meg, majd tegyük hirtelen forró vízbe, hogy könnyen le tudjuk szedni a héját. Ezután szeljük ketté, magozzuk ki és egy szűrőn préselj
A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A rebarbaraszárakról az erősebb rostokat eltávolítjuk, a szárakat megmossuk, majd 4 cm-es darabokra vágjuk. A cukrot 5 ek. v
Ugrás a lap tetejére >>