A rizst megfőzzük, és egy nagyobb tál közepébe rendezzük.
A vajat felforrósítjuk, majd a húst megpirítjuk rajta, a felaprított magokkal és a mazsolával eg
Egy tálban a darált húshoz keverjük a felaprózott hagymát és mogyorót, a tojást, majd sózzuk, a fűszerekkel ízesítjük. Kis golyókat csinálunk belőle, maj
A húst ledaráljuk, majd hozzákeverjük a felaprózott szalonnát, valamint az összes fűszert. Az egészet a marhahólyagokba töltjük, majd 2 napig hűvös helyen
A májból és a szalonnából, valamint a felaprózott hagymából és az összes fűszerből egy ragut készítünk. Eközben a tarját 10 egyforma szeletre felvágjuk,
A felaprózott hagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felcsíkozott húst és a fűszereket. Ezután kevés vizet öntünk hozzá, és így az egészet puhára párolj
Keverjük össze a lisztet és a mustárpot. A húst mártsuk bele, majd a kissé felvert tojásba és a zsemlemorzsába. Forrósítsuk fel az olajat, és a bordákat old
A húst mossuk meg, töröljük meg, és mindkét oldalát kenjük be mustárral. Forró zsírban pirítsuk át, majd tegyük forró sütőbe, és süssük meg. Amikor f
Egy tálban a felcsíkozott húshoz keverjük az olajat és a mustárt, majd sózzuk, borsozzuk. Ezután olajban sütni kezdjük, majd ha megpuhult, hozzákeverjük a fel
Ugrás a lap tetejére >>