Előételek - Halas (54 db recept)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 7 oldal
<
1
2
3
4
5
6
7
A burgonyákat 4 helyen szúrjuk át hurkapálcikával. Tegyük a mikró tányérjára, és magas fokozaton süssük 4 percig, majd fordítsuk meg és újabb 4 percig sü
A megtisztított, megmosott és lecsöpögtetett kalamájók fejét vágjuk le. A felkockázott paradicsomot dolgozzuk össze két összevágott vöröshagymával, a kal
Ízesítsük a túrót sóval és borssal, majd keverjük a tormával és egy kis tejjel vagy tejszínnel krémesre. A kaprot vágjuk apróra, majd keverjük a túrós ke
A krumplikat elfelezzük, sózzuk, borsozzuk, és meglocsoljuk az olajjal. Így a vágott részükkel lefelé egy kivajazott tepsibe tesszük, és puhára sütjük őket.
Forraljunk vizet, tegyük félre és ebbe helyezzük bele az üvegtésztát körülbelül 10 percre, majd mossuk át hideg vízzel. Vágjuk megfelelő méretre a tészt
A zselatin 10 percre hideg vízbe áztatjuk. A pisztrángot kis darabokra vágjuk, és a tejszín felével robotgépben pépesítjük. Átpasszírozzuk, és belekeverjük
 
 
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthető süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - Főtt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - Nőnap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküvő
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - Őz - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
Főzelékek - Babáknak - Különleges főzelékek - Főzelékek zöldségből - Főzelékek burgonyából - Egyéb főzelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
Előételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süllő - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - Tőkehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - Előétel - Főétel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, főzelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, sütőtök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Befőttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Befőttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesítő, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Belsőségek - Máj - Vese - Velő - Szív - Tüdő - Pacal - Zuza
Szabadtűzön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Parajkrémleves
A parajt megmossuk, és kevés vízben megfőzzük. Leszűrjük, felaprítjuk és szűrőn áttörj...
Rákhúsos rétes
A hozzávalókat keverjük össze. A sütőt melegítsük elő 200 fokra. Egy tepsit olajozzunk ki, ...

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat