Vissza a főoldalra >> Összesen: 66 oldal
<
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
>
Vajas tészta: A vajat kis darabokra vágjuk, és hagyjuk megpuhulni. A lisztet egy tálba szórjuk, és a közepébe mélyedést nyomunk. Ebbe beletesszük a cukrot, a sót és a va
A cukrot egy lábosba tesszük, felöntjük 3,15 deci vízzel, és kb. negyed órát f?zzük. A felét félretesszük, a többibe pedig beletesszük a citrom levét és héját, majd néhán
Egy lábosban felolvasztom a darabokra tört étcsokit a tejjel, és félreteszem. A rizst csipetnyi sóval egy fazékba teszem, és ráöntök annyi vizet, amennyi ellepi. Feltesz
Keverjük össze a gyümölcsöket, és kanalazzuk egy süt?tálba. Melegítsük el? a süt?t 190 fokra. A többi hozzávalót dolgozzuk morzsásra, majd szórjuk a gyümölcsök tetejére.
A banánokat meghámozzuk, citromlevet locsolunk rá és pisztáciával meghintjük. A csokoládét a tejben megolvasztjuk, és krémesre f?zzük. Ezután a csokikrémet 8 tányérra önt
A tojásfehérjéket a sóval és a cukor feléve felverjük, a joghurtba keverjük az instant kávét. Egy tálban összekeverjük a Rama margarint a cukrokkal, a tojással és az egyi
Az almákat megtisztítjuk, héjukat leszedjük, elfelezzük ?ket, és magházat kivágjuk. A magház helyére diót teszünk, bort locsolunk rá, és rácsöpögtetjük a ribizliízt. Így
Kever?tálba tesszük a tejszínhabot, elkeverjük a vanillincukorral, és hideg helyre tesszük. A tésztához a kókuszzsírt edényben felolvasztjuk, majd levesszük a t?zr?l és
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthet? süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - F?tt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - N?nap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküv?
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - ?z - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
F?zelékek - Babáknak - Különleges f?zelékek - F?zelékek zöldségb?l - F?zelékek burgonyából - Egyéb f?zelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
El?ételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süll? - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - T?kehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - El?étel - F?étel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, f?zelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, süt?tök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Bef?ttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Bef?ttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesít?, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Bels?ségek - Máj - Vese - Vel? - Szív - Tüd? - Pacal - Zuza
Szabadt?zön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Citromos jeges tea
A forró vízben leforrázzuk a teafüvet, majd néhány percig ázni hagyjuk. Ezután ízlés szerint cukrozz...
Szalámis és articsókás pizza
A konzerv paradicsomot alacsony h?fokon, bes?r?södésig serpeny?ben sütjük. Közben elkészítjük a pizz...

 

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat