A lisztet összegyúrjuk a zsírral, a cukorral, a citromlével és a tojássárgájával, majd egy gyúródeszkán kb. ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk. Egy nagyobb pogácsaszaggatóval
Egy tálban a liszthez keverjük a sót, kevés vizet, majd állni hagyjuk, Ezután hozzáadjuk a tojást, a felkarikázott hagymát, a reszelt sajtot és a fűszereket. A vaj és ola
A lisztet a tojásokat, az olajat, a tejfölt és egy kevés sót összedolgozunk, majd fóliába csomagolva fél órán át hűtőben pihenni hagyjuk. A fölaprított vöröshagymát az ol
A cukrot, és az élesztőt, összekeverjük 2 kanál langyos vízben, hozzá adjuk a hajdina- és a búzalisztet, majd egy csipetnyi sóval és, 1 tojással gyúrjuk tésztává. Letakar
Az átszitált lisztet dolgozzuk össze langyos tejjel, a cukorral, a sóval, az élesztővel, a tojással és az apró darabokra tördelt vajjal. Gyúrjuk 10 percig, takarjuk le és
Együtt főzzük a vajat a liszttel és a vízzel, és közben állandóan kevergetjük. Beleütjük egyenként a 3 tojást, de már csak akkor, ha levettük a tűzről. Enyhén olajos sütő
Öblítsük le és csöpögtessük le, majd törjük át a kukoricát.Adjuk
hozzá a lisztet,a felvert tojásokat.Sózzuk,borsozzuk,és adjuk hozzá a vagdalt petrezselyemzöldet.Jól k
Az összekevert hozzávalókat egy órára a hűtőben hűtjük, majd két kanállal kis gömböket készítünk a masszából. Az előkészített gombócokat forró olajban kisütjük amíg arany
Ugrás a lap tetejére >>