A krumplit megmossuk, meghámozzuk, majd a szalonnával együtt felkockázzuk, a káposztát és a hagymát pedig felaprózzuk. A kolbász bőrét leszedjük, majd karikákra vágjuk. A
A krumplit megmossuk, majd héjában megfőzzük. Miután megfőtt, megpucoljuk, és felkockázzuk, majd hagyjuk kihűlni. Eközben a szalonnát felaprózzuk, és kiolvasztjuk zsírját
A szalonnát felaprózzuk, majd egy lábosban kiolvasztjuk a zsírját, és ekkor hozzáadjuk a lisztet, amit a zsírban megpirítunk. Mikor megpirult, levesszük a tűzről, és a me
A vöröshagymát megtisztítjuk, felaprózzuk, majd addig pároljuk, amíg üveges nem lesz. Ekkor rászórjuk a pirospaprikát, és hozzáadunk két ek. vizet. A burgonyát megtisztít
A szeletelt császárhúst felszeleteljük vékonyan, majd lábosba tesszük, és kiolvasztjuk a zsírját. Eközben a hagymát megtisztítjuk, felaprózzuk, majd a császárhúshoz adjuk
Bográcsban szalonnát és hagymát pirítunk. Felöntjük vízzel, beletesszük a krumplit és a petrezselyemlevelet. Felforraljuk, majd beletesszük a tésztát és megfőzzük.
A tyúkhúslevesben felforraljuk a felaprózott hagymát és répát, a babérlevelet és a kakukkfüvet. Forrás után még kb. 10 percig főzzük, majd beletesszük a kukorica és a fel
A húst kockára vágjuk, a hagymát felaprítjuk. Kuktában kevés sós vizet forralunk, megfőzzük benne a húst és a hagymát, hozzáadjuk a vajat és a paprikát, és 2 órát kis lán
Ugrás a lap tetejére >>