A csokit gőz felett megolvasztjuk a tejszínnel és a cukorral, majd belekeverjük a vajat is, és félretesszük. Ezután 10 málnát megfőzünk a citromlével, a víz
A csokit gőz felett megolvasztjuk, a kakaót pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe szórjuk. A diót a csokiba forgatjuk, majd kis halmokat teszünk belőle a teps
Egy tálban összekeverjük a cukrot, a tojást, a tejet, a tejszínt, a fahéjat és az eszenciát, majd ebben áztatjuk fél órát a brióst. Ezután hozzáadjuk a sü
Hevítsünk fel 2 evőkanál tejszínt, majd dolgozzuk hozzá a kávét. Néhány másodpercig melegítsük, majd hűtsük ki.
A babapiskótákat mártsuk meg a konyakba
Egy tálban a liszthez keverjük a cukrot, a kakaót, a tojást, az eszenciát és a vajat, majd 20 golyót csinálunk belőle, és sütőpapírra tesszük. Ezeket lenyom
Egy lábosban összekeverjük a cukrot, a kakaót és a vajat, felöntjük tejjel, majd gőz felett melegíteni kezdjük. Addig kevergetjük, amíg fényes lesz, és azon
A mandulamasszát alaposan kikeverjük a cukorral és a tojássárgájákkal, majd beledolgozzuk a sót, a fahéjat, a szegfűszeget és a reszelt citromhéjat. A dióbé
Egy lábosban megolvasztjuk a vajat, a csokit, felöntjük 1,8 deci vízzel elkevert kávéval, majd félretesszük. Ezután egy tálban összekeverjük a lisztet a süt
Ugrás a lap tetejére >>