A répacsíkokat rakjuk egy tálra. A lereszelt gyömbérrel és az olajjal keverjük össze. Letakarva tegyük a hűtőszekrénybe 30 percre, hogy összeérjenek az íze
A celofántésztát meleg vízbe áztatjuk kb. 10 percig, majd amikor megpuhult leszűrjük. A borecetet, a halszószt 2 evőkanál rizsbort és a cukrot jól összekever
A mazsolát megmossuk, megtisztítjuk, egy lábosba tesszük, majd hozzáöntjük a citromlevet és annyi vizet, hogy ellepje. Így felforraljuk, majd kb. húsz percig á
A mustárt simára keverjük az ecettel és az olajjal, hozzáadjuk a salátafűszert, a curryport és a reszelt vöröshagymát, majd behűtjük. Az almát meghámozzuk,
A sonkát felcsíkozzuk, a hagymát felszeleteljük, az almát felkockázzuk, majd az egészet összekeverjük. Sózzuk, a cukorral és a citromlével ízesítjük, majd
Hámozzuk meg a narancsot és vágjuk apró kockákra a mangóval együtt. Az epret és a kivit pedig karikázzuk fel. Ezután a gyümölcsöket keverjük össze a nádcu
Az hozzávalókat megmossuk, majd felszeleteljük. Elkészítjük a salátaöntetet, majd az összeforgatott zöldségekre és gyümölcsökre öntjük.
Pucoljuk meg a grépfrútot, karikázzuk fel a banánt, és facsarjuk rá a citrom levét. a sárgabarackot vágjuk félbe, a cseresznyét magozzuk ki. Minden gyümölcs
Ugrás a lap tetejére >>