Keverjük össze a darált húst, a zsemlemorzsát, a ketchupot, a zöldfűszerkeveréket és a tojást. Sózzuk, borsozzuk. Osszuk el 4 egyenlő részre, és formázzunk
Kolbászt apró cikkekben vörös borban megabáljuk. Elkészítjük a palacsintatésztát: lisztet, tojást, sót kevés szódával kikavarjuk. Belemártjuk a kolbászda
Az apróhúst és a szalonnát ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk, majd a paprikával és az összepréselt fokhagymával ízesítjük. Az oldalasba a csont mellett 10 cm-es
A húst kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe forgatjuk, és olajban elősütjük. Egy jénai aljára teszünk néhány szeletet, majd megkenjük a kolbászkrém
A darált húst keverjük össze az áztatott zsemlével, a tojással, sóval, borssal. Egy deszkát szórjunk meg zsemlemorzsával, és nyújtsuk ki rajta a masszát. A
30 dkg lisztből kelt tésztát gyúrunk, majd elfelezzük, és kinyújtjuk. Az egyik lapot egy kivajazott tepsibe tesszük, és félkészre sütjük. Eközben a húst fe
A rostélyosokat kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd olajban mindkét felét átsütjük. A megmaradt zsiradékban megpirítjuk a felaprózott hagymát, majd rászórj
A megtisztított oldalas széleit levágjuk úgy, hogy négyszögletes legyen, majd besózzuk, és 8-10 napig így érleljük. Ezután páclébe tesszük, amiben szintén
Ugrás a lap tetejére >>