Először egy lábosba tesszük a
vajat, a csokit, a cukrot és a kávét, majd felöntjük a
vízzel, és így
vízfürdőben addig kevergetjük, amíg teljesen egyenletes lesz, ekkor félretesszük. Miután kihűlt, a
liszthez keverjük a
tojásokkal és a
kakaóval együtt, majd egy előkészített tepsibe töltjük. Előmelegített sütőben, közepes fokozaton 60-70 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk. Eközben egy lábosban összekeverjük a csokit, a Rama
margarint, a kávét és a vizet, majd melegíteni kezdjük. Amikor a csoki teljesen elolvadt, hozzáadjuk a porcukrot és a többi vizet is, majd ezzel vonjuk be a tortát. Hűtőbe tesszük, és amint teljesen megkötött, már kínálhatjuk is.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>