Keresett szó : Sárgarépa (492 db)
A pecsenyezsírt felforrósítjuk a wokban, majd megpirítjuk rajta az összetört fokhagymát. Hozzáadjuk a fejtett babot, zöldbabot és az ételízesítőt. Kevés vi
A patisszon héját levágjuk, húsát feldaraboljuk, majd a zöld paradicsommal és uborkával együtt üvegekbe tesszük. Ecetes, cukorral, sóval, borssal, mustármagg
A gombát forró vízben megpuhítjuk, majd kis kockákra vágjuk. 3 evőkanál forró olajon megpároljuk az apró kockákra vágott vöröshagymát és fokhagymát, maj
Forrósítsuk fel a vajat közepes tűzön, süssük meg benne a zellert, a sárgarépát és a hagymát 5 perc alatt. Adjuk hozzá a sertés- és marhahúst, és süssü
Egy edényben kevés olajon megpirítjuk a kölest és a fűszereket, majd felöntjük vízzel. Mikor már forr beletesszük a borsót, a karikákra vágott fehérrépát
Az olívaolajat egy nagy paellafőzőbe, vagy nagy serpenyőbe megforrósítjuk. A hagymást, a paprikát, a fokhagymát közepes lángon 5 percig pároljuk. A babérleve
A pulykamellekre sót, borsot szórunk, és eldörzsöljük rajtuk. Ezután a felaprózott vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, az oregánót, a bazsalikomot
A hagymákat az olajon megpároljuk, majd beleszórjuk az összes fűszert. Hozzáadjuk a répát, a paprikát és a krumplit, felöntjük az alaplével, majd forrástól
Ugrás a lap tetejére >>