A tököt meghámozzuk, elfelezzük, magjait eltávolítjuk, majd a húsából még kanállal kikaparunk. Ezután egy tálban összekeverjük a tejbe áztatott zabpelyhet a felvert tojás
Egy salátástálba fektetjük a salátaleveleket, majd rátesszük az articsókát, a garnélát, és meglocsoljuk a citromlével, a Worchester szósszal. Egy másik tálban a tejfölhöz
A burgonyát és a céklát hajában megfőzzük, majd meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk. Ezután a mozzarella sajtot is fölszeleteljük. A két tojássárgáját a joghurttal ki
Egy serpenyőben pirítsuk meg a fenyőmagokat kevés olajon, majd tegyük bele a fokhagymát is, és kissé pároljuk meg. A parajt is szórjuk bele, és pároljuk benne addig, míg
A wokban olajat forrósítunk, majd a hagymát eldaraboljuk, és megfuttatjuk benne. Rátesszük a négybe vágott paradicsomot és a feldarabolt zöldbabot, majd összetört fokhagy
A feldarabolt édesköményt sós vízben 20 percig főzzük, majd a főzőléből 2,5 decit félreteszünk. Ezután ebben feloldjuk a húsleveskockát, felöntjük a tejjel, és belekeverj
Egy serpenyőben kevés olajon pirítsuk meg a padlizsánt, fűszerezzük sóval-borssal, majd egy tálra áttesszük, és melegen tartjuk. A serpenyőben megpirítjuk a fokhagymát, b
Egy serpenyőben kevés olajon pirítsuk meg a padlizsánt, fűszerezzük sóval-borssal, majd egy tálra áttesszük, és melegen tartjuk. A serpenyőben megpirítjuk a fokhagymát, b
Ugrás a lap tetejére >>