A báránycombot besózzuk, mustárt kenünk rá, majd a rózsaborsot szórunk rá, és egy éjszakára a hűtőben állni hagyjuk. Másnap olajon megpirítjuk, majd tepsibe tesszük. 1-2
A tojások fehérjét kemény habbá verjük. A vajhoz keverjük a cukrot és a vaníliarúd belsejét, valamint a felaprózott étcsokoládét és diót. Ezután a banánt egy villával öss
Fogunk egy tálat, beletesszük a vajat, majd hozzákeverjük a cukrot, a darált mandulát és a tojássárgáját. Ezután csomómentesre keverjük a sütőporos liszttel, majd belekev
A halszeleteket bedörzsöljük kevés sóval és borssal, majd rákenjük a mustárt. A burgonyát felkarikázzuk, a káposztaleveleket elfelezzük, a sárgarépát pedig megpucoljuk és
A sárgarépát megpucoljuk, felszeleteljük, majd a vajon megpirítjuk. Ezután hozzátöltjük a narancsok kifacsart levét és az alaplevet. Beleszórjuk a felaprított vöröshagymá
A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, majd megfőzzük. Eközben az olajbogyó magját eltávolítjuk, majd a háromnegyedét turmixba tesszük. Hozzátesszük az olívaolajat, megbo
A pulykamellekre sót, borsot szórunk, és eldörzsöljük rajtuk. Ezután a felaprózott vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, az oregánót, a bazsalikomot és az olívaolajat
A pulykamellet felszeleteljük, majd sóval és borssal bedörzsöljük. A hússzeleteket az olajban kisütjük. Eközben elkészítjük a mártást: a bort és a szilvát egy lábosba tes
Ugrás a lap tetejére >>