Az almákat megmossuk, megfosztjuk magházuktól, majd óvatosan papírvékonyra szeleteljük őket, sőt akár le is gyalulhatjuk. Az így kapott karikákat olajban ropogósra sütjük
A sajtokat kockázzuk fel. Az almát csumázzuk ki, vágjuk kis kockákra, s rögtön forgassuk bele a citrom levébe (hogy meg ne barnuljon). A kefirbe törjük bele a fokhagymát,
Fogunk egy ananászt, félbevágjuk, kivájjuk a húsát, majd fölaprózzuk, hozzáöntjük a diót és a konyakot. A két ananászfél megmaradt részét hűtőbe tesszük, a fölaprózott és
A borsot belekeverjük a mustárba, majd a bélszínt bekenjük vele. Az olaj felével meglocsoljuk, majd 4-5 napra hűtőbe tesszük.
Utána megsózzuk, és olajban megsütjük.
Bu
A csülköket megfőzzük, majd leszedjük a csontról. Fél kg lisztet, élesztőt 1 dl langyos vízzel összekeverünk és kelni hagyjuk. Majd a maradék lisztet is hozzáadjuk. Ezutá
Előkészítése: nagy vasfazekat (vagy beáztatott cserépedényt) olajjal kikenjük és lisztel meghintjük. A töltelékhez a dagadót megdaráljuk, összekeverjük a nyers, megmosott
A fácán sós vízben feltesszük főni. Amikor felforrt, lehabozzuk, beletesszük a zöldségeket, a hagymát, fokhagymát, és a fűszereket.
A gombát és a kelkáposztát a levesbő
A tyúkot darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd bedörzsöljük a fokhagymával és a mustárral. Így egy éjszakát a hűtőben állni hagyjuk. Másnap a zöldségeket feldarabolju
Ugrás a lap tetejére >>