Fogunk egy tálat, beletesszük a tojást, majd hozzákeverjük a tej felét és a lisztet. Az egészet csomómentesre keverjük a maradék tej hozzáadásával, majd egy kizsírozott t
A lisztkupacot dolgozzuk össze egy tojással, 2 deci olívával és egy kis sóval. Gyúrjuk néhány percig, majd tegyük félre 1 órára.
A paradicsomokat hirtelen mártsuk forró
A liszthez hozzáadjuk a sütőport, majd nagyon kicsi adagokban a vajat is. Belekeverjük a tojást és a tejet, majd simára keverjük. 3-4 órára hűtőbe tesszük. A hagymát fela
Kevés tejet megmelegítünk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és belekeverjük a cukrot, a tojásot és a sót. Kis adagokban hozzáadjuk a lisztet és a vajat, majd kidagasztjuk
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a tejföllel együtt a liszthez adjuk. A fehérjét felverjük, majd a lisztes masszába forgatjuk. Sóval ízesítjük, majd addig keverjük,
A lisztet 10 dkg vajjal összedolgozzuk, sóval ízesítjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy rugamlas tészta legyen. A többi vajat felforrósítjuk, és megfuttatjuk rajta a
Kevés tejet megmelegítünk, kis cukrot szórunk bele, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és megkelesztjük. Utána összedolgozzuk a liszttel, a többi tejjel és a megolvasztott
A szalonnát vágd kis kockákra, süsd zsírjára. Szórd bele az apróra vágott vöröshagymát, és miután üvegesre sült a felszeletelt gombát is. Ha a gomba már majdnem megpuhult
Ugrás a lap tetejére >>