A kaprot, a póréhagymát, a zellert és a sárgarépát megmossuk, megtisztítjuk és apró darabokra vágjuk. A vöröshagymát, az édesköménygumót is kis darabokra vágjuk.A bort fe
A rákokat tisztítsuk meg, öblítsük át, csöpögtessük le és fűszerezzük sóval, valamint borssal. Ezután 5 perc alatt pirítsuk meg az olívaolajon, szedjük ki, a serpenyőbe p
A felaprózott hagymát, az összepréselt fokhagymát és a gyömbért az olajban megpirítjuk, majd beletesszük a felkockázott paprikát és az újhagymát. Néhány perc párolás után
Az articsókát leszűrjük és darabokra vágjuk. A tésztát sós lobogó vízben kifőzzük, majd leszűrjük.
A felaprított zöldhagymát 2 percig süssük a vajon, majd keverjük hozzá
Egy serpenyőben kevés olajban megpirítjuk egy kicsit a fokhagymát és a csilit, majd beletesszük a rákokat is. 3-4 percig pároljuk benne a tigrisrákokat, néha meg is forga
Készítsük el a mártást: Egy edényben kezdjük el melegíteni a riszborecetben és a halmártásban elkevert cukrot, mikor már felolvadt a cukor, átöntjük egy tálba és belekeve
A paradicsomot megmossuk és apróra felkockázzuk.
A tésztát sós lobogó vízben kifőzzük, leszűrjük, majd alaposan összedolgozzuk még melegen a vajjal. Ezután adagoljuk a
A lime levét és reszelt héját keverjük össze egy tálban a sóval, a borssal, a csilivel, a gyömbérrel és a fokhagymával. Ebbe forgassuk bele a rákokat, majd hűtőszekrénybe
Ugrás a lap tetejére >>