Szárnyasok - Csirke (485 db recept)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 61 oldal
<
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
>
A lisztet elkeverjük a sóval és a borssal, majd félreteszünk egy evőkanállal, és a többiben megforgatjuk a csirkeszeleteket. Ezután olajban mindkét oldalukat megsütjük, é
A csirkemellek oldalait megpirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk, és sütőben készre sütjük. Eközben a felaprózott mogyoróhagymát megpirítjuk, felöntjük a keményítős narancslév
A csirkét besózzuk, borsozzuk, majd olajon megpirítjuk. Eközben egy jénaiba tesszük a fokhagymát és a hagymát, és kb. 5 percig sütjük. Ekkor felöntjük a borral és a húsle
Forrósítsunk fel 1 ek. olívaolajat és repceolajat. Tegyük bele a csirkemellfiléket, és süssük aranybarnára. Adjuk hozzá a narancslikőrt. Főzzük pár percig. Rakjuk bele a
Az olajat forrósítsuk fel, és a csirkemell mindkét oldalát pirítsuk meg benne. Vegyük ki, és tegyük bele az olajba a hagymát, az apróra vágott fokhagymát, és a fehérrépát
Öntsük le a tésztát forró vízzel és 5-10 percig hagyjuk ázni. Szűrjük le és tegyük félre. Hevítsük fel a vokot magas hőfokon, tegyünk bele 1 evőkanál olajat. A tojásokat
A zöldpapkikákat félbevágjuk, magját kiszedjük, olajba forgatjuk, majd addig grillezzük, amíg héja megfeketedik. Utána nedves konyharuhával beborítjuk, és amikor kihűlt,
A csirkét megtisztítjuk, szétszedjük, majd vajat hevítünk, és körbepirítjuk benne a húst. Hozzáadjuk a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk, és vizet öntünk hozzá. Lefedve,
 
 
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthető süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - Főtt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - Nőnap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküvő
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - Őz - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
Főzelékek - Babáknak - Különleges főzelékek - Főzelékek zöldségből - Főzelékek burgonyából - Egyéb főzelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
Előételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süllő - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - Tőkehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - Előétel - Főétel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, főzelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, sütőtök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Befőttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Befőttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesítő, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Belsőségek - Máj - Vese - Velő - Szív - Tüdő - Pacal - Zuza
Szabadtűzön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Hagymás túrókrém
Egy tálban összetörjük a túrót, majd hozzákeverjük a vajat, a felaprózott hagymát és a tejfölt. Ízlé...
Zöldborsós, baconos, spenótos rizottó
A bacont, a póréhagymát és a fokhagymát pirítsuk meg a kisült zsiradékon. Adjuk hozzá a rizst, és ál...

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat