Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk. A gyümölcsöt szeletekre vágjuk és cukorral 7 dl vízben megfőzzük. A lisztből és a vajból világos rántást készítünk. Ezt felenge
A narancshéját és a levest fél óráig pároljuk és fedőt rakunk rá. Ezután belerakjuk a zúzott fokhagymát, a finomra szeletelt hagymát és az ánizskaprot, együtt még háromne
Először is 24 órára áztassuk be a kukoricaszemeket, majd alaposan nyomkodjuk szét őket egy mozsárban. Ezután dolgozzuk össze vízzel, a kukorica héját szedjük ki, végül sz
A zöldségekkel együtt a csontot 1,5 liter sós vízben 2 órán keresztül főzzük. Az árpagyöngyöt puhára főzzük, és a leszűrt levesbe tesszük. Rántást készítünk lisztből és v
Az árpakását másfél liter sós vízben puhára főzzük. Ha jól felforrt, akkor az első levét leöntjük és a második vízben főzzük puhára. Szitán áttörjük, simára keverjük és m
Vékonyan felvágjuk az articsókát, majd a vaj és olívaolaj keverékben elkezdjük párolni a fokhagymával. A végén kiemeljük az articsókát és a fokhagymát, amelyeket felöntün
A felforrósított vajra szórjuk a lisztet, majd a rántásra öntjük a húslevest, és forrástól számított 3 percig főzzük. Ekkor belekeverjük az összetört avokádóhúst, sózzuk,
A megtisztított húst feldaraboljuk és a felszeletelt zöldséggel együtt 1 liter vízben puhára főzzük, fűszer nélkül, csupán sót hozzáadva. a húst ledaráljuk és vajban, a
Ugrás a lap tetejére >>