Klopfoljuk ki a szeletekre vágott húsokat, és szórjuk be őket a fűszerekkel. Egy tálban keverjük össze a kockákra vágott körtét és a szétmorzsolt sajtot. Ezt a keveréket
A felkockázott húst olajon elősütjük, majd félretesszük, és ugyanebben a zsiradékban megpirítjuk a hagymát. Ekkor visszarakjuk a húst, felöntjük a levessel, majd kb. fél
A megtisztított, megmosott májat lecsepegtetjük, majd vékonyan felszeleteljük. Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk, és vékony cikkekre vágjuk. Vajat forrósítunk, majd
A húst, a sonkát és a szalonnát 3 cm vastagságúra szeleteljük. Az uborkát és az almát négyfelé, a hagymát vastagabb karikákra, a paprikát félbevágjuk. A hozzávalókat felv
3/4-1 kg marha-leveshúst pár cm felkarikázott póréhagymával (1-2 szál újhagyma), egy mokkáskanálnyi gyömbérporral, három-négy szem csillagánizzsal, öt-hat kanál szójamárt
180°C-on melegíts elő a sütőt.
Forrósíts fel egy evőkanál olívaolajat egy nagy, vastag hőálló edényben. A húst tedd bele és fonnyaszd meg gyorsan. Vedd ki és tedd félre
Az olajból és vörösborból páclevet készítünk, ami tartalmaz még összetört fokhagymát, mustárt, fehérborsot, babérlevelet, rozmaringot, sót, borókabogyót. Ezután a húst p
A marhafelsálat párhuzamosan kétszer bevágjuk, így szétterítve téglalap alakú hús darabot kapunk. A széleiről a felesleget levágjuk, ezt ledaráljuk. Eközben a hagymát ola
Ugrás a lap tetejére >>