A vajat pár csepp olajjal, a fűszerekkel és a sóval egy serpenyőbe teszem és elkezdem hevíteni. Mikor már elég meleg beleteszem a póréhagymát és a fagyasztott halat.Fedőt
A bőrtelen angolnát sós vízben megfőzzük.Kockázott szalonnát és hagymát pirítunk, majd hozzáadjuk a gombát és megpároljuk.Amikor a gomba levét elfőtte, liszttel hintjük m
Az olívaolajat dolgozzuk össze a kifacsart citrom levével, a felkarikázott hagymával, rozmaringgal és sóval. A megtisztított halakat ebbe a keverékbe tegyük néhány órára.
A fokhagymát felaprítjuk, a burgonyát lereszeljük, majd összekeverjük a tojással, liszttel, kevés vízzel és sóval és beleforgatjuk az előzőleg lesózott, és lisztbe forgat
A halat lebőrözzük, kiszálkázzuk, majd bepácoljuk sóval, borssal és mustárral.
Ehhez az ételhez óburgonyát reszeljünk le, amiből alaposan préseljük ki a nedvességet.
A
A halfilét felcsíkozzuk, majd lelocsoljuk a citromlével, és a hűtőben 2 órát pihentetjük. Ezután lecsepegtetjük, sózzuk, borsozzuk, majd elkeverjük a felaprózott hagymáva
A megmosott, megtörölt halat citromlével meglocsoljuk és sózzuk. A vajat felforrosítjuk, beleszórjuk a lisztet, világos rántást készítünk, majd óvatosan felöntjük a tejje
A halszeleteket meglocsoljuk a citromlével, majd felgöngyöljük és fogpiszkálóval összeűzzük őket. Egy lábosban felforraljuk a bort, a húslevest, a vajat és a sót, ebbe te
Ugrás a lap tetejére >>