Jól keverjük ki a
tojássárgájákat a 30 dkg
cukorral, majd adjuk hozzá a 25 dkg gesztenyemasszát, a kemény habbá vert
tojásfehérjét és a zsemlemorzsát. Osszuk két részre a masszát, majd öntsük egy ki
vajazott,
liszttel beszórt tortaformába, és süssük készre. Pirítsuk meg a mandulát 5 dkg
cukorban, hűtsük le, majd daráljuk le. Ezután főzzük a maradék 10 dkg cukrot kevés vízzel sűrű sziruppá, keverjük bele a 20 dkg gesztenyemasszát, majd hagyjuk kihűlni ezt is. Ha lehűlt, adjuk hozzá a darált mandulát és a kemény habbá vert
tejszínt, dolgozzuk simára, de közben vigyázzunk, hogy a
tejszínhab ne törjön össze. A kisütött lapokat kenjük meg a krémmel, fektessük egymásra, majd a maradék masszával kívül is vonjuk be a tortát. Te
tejét díszíthetjük mandulával és gesztenyével.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>