A gyümölcsöket eloszlatjuk négy kehelyben, majd rátesszük a joghurtot. Alaposan megszórjuk a cukorral, majd sütőbe tesszük. Néhány percig grillezzük, hogy a cukor elolvad
A cukrot feltesszük a vízben forrni, és gyakran kevergetjük. Forrás után a képződő habot ecsettel leszedjük, és az edény oldalára lerakódott cukorkristályokat a folyadékb
Egy serpenyőbe tesszük a diót és a cukrot, karamellizáljuk, majd az egészet egyenletesen elkenjük egy sütőpapíron, és megvárjuk amíg megdermed. Ezalatt az almát vékonyan
Fogunk egy tálat, beletesszük a lisztet, a zsírt, a cukrot és a szalalkálit, majd az egészet összegyúrjuk annyi tejjel, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Ezt elfelezzü
Egy tortaforma alját kirakjuk a babapiskótával, majd ráöntjük a 3 kanál likőrrel összekevert kávét. Egy tálban összekeverjük a tojást a cukorral, a mascarponéval, a likőr
Egy lábosba tesszük a fahéjat és a vaníliát, felöntjük a tejjel, majd felforrósítjuk, állni hagyjuk egy darabig, leszűrjük. Eközben a tojások sárgáját összekeverjük a cuk
Egy lábosba tesszük a tojást, a cukrot és a pudingport, majd felöntjük a tejjel és a tejszínnel. Az egészet összekeverjük, majd készre főzzük. Ezután levesszük a tűzről,
Forró víz felett a tojássárgáját és a cukrot elkeverjük, majd felöntjük a borral. Az egészet alaposan elkeverjük, felfőzzük, majd eloszlatjuk a poharakban. Amikor kissé k
Ugrás a lap tetejére >>