A csokit, a vajat és a cukrot felöntjük a tejjel, majd addig főzzük, amíg az egész felolvad. Ekkor hozzákeverjük a kakaóport, a kókuszreszeléket, a lisztet, a sütőport és
A meggyet rumba áztatjuk, a gesztenyepürét összenyomjuk. Ezeket összekeverjük, valamint hozzáadjuk a ledarált diót és a zsemlemorzsát is. A réteslapokat előkészítjük, vaj
Egy üvegtálat kivajazunk, majd kirakjuk a babapiskótával.
A gesztenyemasszát összekeverjük a rummal. A zselét feloldjuk egy kevés vízben, majd a masszához adjuk. 2,5 dl
A gesztenyét jól összedolgozzuk a cukorral és a rummal, majd 13 egyforma darabra osztjuk. Mindegyikbe egy-egy szem kimagozott rumos meggyet csomagolunk, és vizes kézzel g
A Ramát kikeverjük a cukorral, majd beleszórjuk a kekszet. Utána összedolgozzuk a gesztenyemasszával és a rummal. Ha túl kemény, adjunk hozzá egy kevés tejet.
A masszáb
A sertésháj hártyáit eltávolítjuk, majd ledaráljuk, összegyúrjuk kevés liszttel, és úgy formázzuk, hogy téglalap alakú legyen. Ezután a hűtőben állni hagyjuk. Eközben a l
A lisztet összedolgozzuk a cukorral és a tojással. Hozzáadjuk az ecetet, sót és a vizet, majd összegyúrjuk. Kinyújtjuk, majd a margarint felkockázzuk, és a tészta közepér
Vágjuk két részre a vajas tésztát, és hagyjuk kiolvadni. Ezután lisztezett gyúródeszkán nyújtsuk a sütőlapnak megfelelő nagyságúra, és szurkáljuk meg villával, majd süssü
Ugrás a lap tetejére >>